ÉDESANYÁMNAK
Mottó: … imé közlöm veletek az én
lelkemet… (Példabeszédek 1,23 b)
Novemberi eső után
Bosszúsan dühöng a szél,
Lelked belengi homályos szobám,
Édesanyán, hát eljöttél?
Életedben mindig tudtad
Hogy imádom a szelet
Biztos vagyok benne, anyám,
Azért látogatsz most engemet.
Tovatűnt sok idő azóta
Éreztem melegséged jó anyám,
Zsenge ifjú voltam akkor…
Azóta nekem is van unokám!
Hosszú, hosszú évek során
Nem hallhattam bíztatásodat,
De gyötrelmeimben mindig éreztem
Simogató szavad, szerető csókodat.
Olyan furcsa az Élet, s e találkozás…
Emlékeimben olyan fiatal vagy!
Én öregedtem meg édesanyám,
Megtört, öregember lett a fiad!
Annyi kíméletlen durcás gondolat
Kísértett, amíg melletted voltam.
Keservesen meggyötört az Élet!
Más lett volna, ha nem feküdnél holtan.
Vágytam óvó kezed homlokomon,
Mikor viharzott, szorított az Élet!
Te nem tagadtál volna soha meg,
Mint ahogy én feledtelek Téged!
Keserű szájízzel, őszes öregen
Letérdelek előtted jó anyám,
Szereteted nem múlt el, nem lankadt,
Még bennem él életem alkonyán.
Egyet szeretnék örökölni tőled
Azt a szerető, óvó, mentő kart
Mely megvédett minden kísértéstől
S feledtette szorongásaimat.
Szeretnék olyan lenni, mint Te
Hogyha elmúlik e földi világ,
Úgy maradjak mindenki emlékében
Ahogy reád gondol fiad és unokád!
Kommentáld!