Benedek Elek

Karácsonyi levél
- Évike levele Elek nagyapónak-

Nagyapó, lelkem, írje nékem,
Hogy értesítsem még e héten:
Beszéljen- e a Jézuskával?
Írjam meg bátran, hogy mi kéne
Karácsonynak szent ünnepére,
S nyomban beszél Vele magával.

Nagyapó, lelkem, nem is sejti,
hogy mily nehéz, nagy gondba ejti
Unokáját e kis levéllel.
Be könnyű volt felelnem másszor,
De most nehéz, nehezebb százszor-
Már két levelet téptem széjjel.

Az elsőben, mit széjjeltéptem,
Nagyapó, lelkem, arra kértem,
Hogy Jézuskától sokat kérjen,
Sok- sok játékot összeírtam,
Annyit, lelkem, mennyit csak bírtam-
Mindent, mi volt egy árjegyzéken.

Telhetetlen!-  tört ki belőlem-
Mit gondol majd maga felőlem!
És szégyenemben sírni kezdtem.
Mindjárt másik levélbe fogtam,
És amiként máskor is szoktam,
Egy-két játékot kértem ebben.

Míg e levelet írogattam,
Szomszéd szobában, jól hallottam,
Apám s anyám miről beszélnek.
Arról beszéltek- miről, másról?-
A rettentő nagy drágaságról,-

Hogy mily nehéz most a szegénynek!

„Karácsony is itt van maholnap,
S fenyőfát talán nem is hoznak”,
Mondta anyám s nagyot sóhajta.
„S ha hoznak, szörnyű lesz az ára,
Ne is gondolj most szép nagy fára,
Mondta apám- s mi lesz alatta?”

Itt elhallgattak mind a ketten,
Elég volt ennyi. Megértettem...
E hallgatás, jajj, mennyit mondott!
Hány fenyőfa az ősi telken...
S itt egy okoz mi szörnyű gondot!

Hisz, leszen itt majd karácsonyfa,
Nagyapókának írok nyomba-
Nagy gyorsan így gondoltam én el.
S miben egy- két játékot kértem,
E levelet is széjjeltéptem-
Csak úgy repült ez szerteszéjjel. 

Oh, Istenem, mi történt vélem!
Talán átok van- e levélen:
Az első szó nem jut eszembe.
Hogyan is kezdjem? Hogyan kérjem,
Hogy egy fát halálra ítéljen!
Reszket a toll gyönge kezemben.

Hogy egyet, csak egyet kivágjon,
Hogy érettem halálra váljon
Egy fa, melyet Ő ültetett el!
Érettem, ki láttam, mint ápolta,
Talán enyém lesz, azt gondolta,
És gondozá nagy szeretettel.

Nem, nem, ne légyen karácsonyfa,
Ne légyen arra semmi gondja.
Játék? Most az sem kell énnékem.
Oly sok árva, nálam szegényebb,
Kiknek sorsa százszor szegényebb,
Nagyapó, lelkem, nékik kérjen!