Amikor a remény a legjobb gyógyszer
Az Amerikai Egyesült Államokban található Wisconsinban élő Mark R. Leonard
hosszú évekig dolgozott hivatásos Télapóként. A bevásárlóközpontban
gyerekek tucatjai álltak sorba, hogy találkozzanak vele, közöttük egyik
évben egy kisfiú, aki egy fényképet szorongatva várta, hogy végre
kettesben lehessen a Télapóval. Amint beszédbe elegyedtek, a kisfiú
szomorúan mesélte, hogy a fényképen a testvére, Sarah látható,
aki nagyon szeretett volna találkozni a Télapóval, csakhogy súlyos
beteg, és jelenleg kórházban fekszik, így nem tudta elkísérni őket.
A kisfiú a nagymamájával érkezett, akitől Mark megtudta, Sarah
súlyos leukémiában szenved, és szinte biztos, hogy már az ünnepeket sem
éri meg. Nem kérnek hát mást, csupán annyit, hogy látogassa meg őt a
kórházban, hogy, ha utoljára is, Sarah legalább egyszer találkozhasson a Télapóval.
Mark sosem vállalt korábban hasonló feladatot, ezúttal azonban,
látva a nagymama szemében a könnyeket és a kisfiú szomorú arcocskáját,
valamint kezében a kis fényképet, kivételt tett. Még aznap délután
felkereste a kórházat, ahol Sarah feküdt. A kislányt az ágyában találta, sápadtan és legyengülve.
Sarah észre sem vette Markot, csak akkor figyelt fel rá, amikor Mark könnyekkel a szemében, vidám arckifejezést erőltetve köszöntötte a Télapó jól megszokott köszönésével.
A Télapó és Sarah órákig beszélgettek kettesben a szobában, kéz a kézben, majd mielőtt Mark távozott volna, megígérte Sarah-nak: megkéri az angyalokat, hogy vigyázzanak rá.
Miután Mark távozott a kórházból, nem hallott többet a kislányról - egészen a következő év karácsonyáig,
amikor is a bevásárlóközpontban a gyerekek között egyszer csak feltűnt
egy szőke, erős, vidám kislány, hatalmas mosollyal az arcán. Sarah volt az, makkegészségesen, akin nyoma sem volt annak, hogy valaha a halállal kellett küzdenie.
Kommentáld!