A boldogság és a szeretet utáni vágy apró gyermekkorunkban megszületik és állandósul. Akkor még nem volt időtudatunk, mindent megkaptunk ellenszolgáltatás nélkül, öntudatlanul örültünk a létünknek, anyánkkal való meleg, biztonságot adó összeolvadásban éltünk. A boldogság gyakran ilyen időtlen, üdvösségszerű állapotként lebeg felnőttkorban is előttünk. A tartós szeretet és boldogság gyermekkorunk jussa. Érett felnőttként elnyeréséért sokat kell tennünk. Ahhoz, hogy boldogan élhessünk, nagy utat kell bejárnunk. A szeretet útját. Ha azzal áltatjuk magunkat, hogy ennél mi sem könnyebb, ezt nem kell megtanulnunk, mélységesen tévedünk. A szeretet két személy közötti egyesülés, összeolvadás. Az éretlen szeretet behódolásként vagy uralkodásként jelentkezik. Az érett szeretetben mindkét ember megőrzi egyéniségét és integritását. A szeretet nem passzív érzelem, hanem folyamatos tevékenység. Szeretni annyit jelent: adok, nem pedig kapok.

Adom a legbecsesebbet, önmagamat, mindent, ami eleven bennem: örömöm, bánatom, érdeklődésem, együttérzésem, barátságom, vonzalmam, hálám, értelmem. Az, aki csak befogadni, felhalmozni tud, úgy érzi az adás tényével megfosztja magát valamitől, áldozatot hoz, “felad” valamit. Az érett, alkotó, adni tudó ember úgy érzi, e tettben elevensége, ereje, értéke fejeződik ki. Gazdagnak érzi magát, hiszen másnak is juttat önmagából, s egyben gazdagítja, elevenebbé teszi a másik személyt. Ezzel életre kelt a másikban is valamit, adakozóvá teszi, ami visszasugárzik rá. A szeretet ezért szeretetet teremt.

Az érett személyiség szeretete törődő és felelősségteljes, figyel a másik ember kimondott vagy kimondatlan igényeire. Ahhoz, hogy ez ne fajulhasson uralkodássá, birtoklássá, a másik személy tisztelete segít hozzá. Ez azt jelenti, hogy tisztában vagyok a másik egyéniségével, azt akarom, hogy a maga módján fejlődjön, alakuljon. Őt szeretem, nem egy illúziót és nem azt, akinek szerintem lennie kéne. Ehhez pedig ismernem kell. A szeretet a megismerés egyetlen olyan módja, amikor valódi, mély ismeretekhez juthatok, hiszen csak ekkor nem kell a másiknak félnie tőlem: kritikámtól, elégedetlenségemtől, elvárásaimtól, elfordulásomtól.