A KISMADÁR

Igaz történet

Szerjozsának neve napja volt, sok mindenféle ajándékot kapott: búgócsigákat, lovacskákat, képecskéket. De mindegyiknél értékesebb ajándékkal örvendeztette meg a nagybátyja: egy hálót vett neki, hogy madarat fogjon vele.

A hálót úgy szerelik fel, hogy a keretéhez kis deszkalapot erősítenek és a hálót visszahajtják. Magvakat szórnak a deszkalapra s kiteszik az udvarra. Odarepül a madár, rászáll a deszkalapra, az megbillen s a háló összecsapódik. Megörvendett Szerjozsa, odafutott az édesanyjához, hogy megmutassa neki a hálót. Az anyja ezt mondta:

- Nem jó játékszer ez. Minek neked a madár? Miért akarod kínozni?

- Kalitkába teszem. Énekel majd, én meg etetem.

Szerjozsa magot szerzett, reászórta a deszkalapra, s elhelyezte a hálót a kertben. Aztán csak állt, csak állt és várta, hogy odaszálljanak a madarak. De a madárkák féltek tőle s nem szálltak a hálóra. Elment Szerjozsa ebédelni s otthagyta a hálót. Megnézte ebéd után, hát a háló összecsukódott, s alatta egy kis madár vergődik. Szerjozsa megörvendett neki, megfogta a madarat s vitte haza.

- Mama! Nézze csak, madarat fogtam, mégpedig fülemülét! Hogy dobog a szíve!

Az anyja így felelt:

- Ez csíz. Vigyázz, ne kínozd, inkább ereszd el.

- Nem eresztem, etetgetem, itatgatom.

Betette Szerjozsa a csízét egy kalitkába, két napig szórta neki a magot, vízről gondoskodott s kitakarította a kalitkát. A harmadik napon elfelejtkezett a csízről, s nem adott neki friss vizet. Anyja figyelmeztette:

- Látod, megfeledkeztél a madaradról, jobb lesz, ha elereszted.

- Nem eresztem én el, nem feledkezem meg róla, rögtön friss vizet adok neki s kitakarítom a kalitkáját.

Bedugta Szerjozsa a kezét a kalitkába s elkezdte tisztogatni, de a csíz megriadt s vergődni kezdett a kalitkában. Szerjozsa kitakarította, azután elment vízért. Az anyja látta, hogy elfelejtette bezárni az ajtót s utána kiáltott:

- Szerjozsa! Zárd be az ajtócskát, különben kirepül a csízed s összetöri magát!

Alighogy kimondta, a kis csíz meglelte az ajtónyílást, megörvendett, szétnyitotta szárnyát s átrepült a szobán az ablakig, de nem látta meg az üveget, nekiütődött s leesett az ablakpárkányra. Odafutott Szerjozsa, megfogta a madarat s vitte vissza a kalitkába. A kis csíz élt még, de a begyén feküdt, leeresztette két kis szárnyacskáját s nehezen lélegzett. Szerjozsa nézte, nézte és sírva fakadt.

- Mama! Most már mit tegyek?

- Most már semmit sem tehetsz.

Szerjozsa egész nap nem mozdult el a kalitka mellől, csak nézte a csízét, a csíz pedig csak feküdt a begyén, mint addig, s nehezen és gyorsan lélegzett. Mikor Szerjozsa aludni ment, a csíz még élt. Szerjozsa sokáig nem tudott elaludni; valahányszor behunyta a szemét, mindig a csízét látta; hogy fekszik ott és hogy piheg. Reggel, mikor Szerjozsa odament a kalitkához, látta, hogy a csíz a hátán fekszik, felhúzta a lábát s megmerevedett. Ettől kezdve többé nem fogott madarat Szerjozsa.

Lev Tolsztoj