A RETESZ

Bajor László verse

Vad, bősz dörömbölés a szívem ajtaján!

Remegve húzódom meg... Kibírja talán

a retesz, a zár, mit Jézus szerkesztett oda?

De az sem volna már csoda,

ha betörne. Hisz annyira kopott szegény...

Annyiszor zártam már ki és be én.

Eleinte csak halkan kopogott,

beosont és csendben hallgatott

egy-egy bűn vagy egy-egy gondolat,

de minél többször járta az utat

annál követelőbb lett, s szertelen,

vad indulattal uralkodni akart a szívemen.

Bejárhatsz áruházat, boltot, 
de kapni ott, ezt nem lehet.
Oly különleges, szép ajándék,
a szívből jövő szeretet.

Kifogyhatatlan, örök forrás,
ott ered szívünk rejtekén.
Csak hagyni kéne szétáradni,
– ömöljön szét a földtekén!

Hidd el, sosem fog hiányozni,
sosem fogy el! – Sőt, visszatér!
S úgy gyógyít testet, s minden szervet,
mint a megújult, tiszta vér.

Két dolog van csak, ami árthat,
a rossz szándék, s a félelem.

Hazajáró Advent

Ezüst dér szitál az ősi várra,
ölén a templom zord időkkel dacol,
,,egy az Isten“, hirdeti harangja,
s várja híveit advent vasárnapon.
Öreg házak megkopott faláról
pereg lassan a régi vakolat,
de csodát igérő karácsonyokról
reményt csobogva szalad a patak.
A vén vashíd megtört derékkal és
sóhajtva-nyögve hordja terheit,
de viseli sorsát rendületlenül,
féltve őrizve apák lépteit.
Fázósan sóhajt fenn az erdő
zimankós ködtakaró alatt,
avar paplanába melengetve
a reménység- és élet-magvakat.

Picinke volt a legkisebb a madártestvérek között. Cinke mama már tojáskorában is nagyon óvta, mert attól félt, az apró tojás valamerre elgurul a fészekben, eltűnik a szeme elől, akkor pedig nem tudja a testével melengetni, és tán ki sem kel a fióka.

Nyáron remekül elvoltak a kis madarak.

Végre itt a téli iskolai szünet! Nincs több lecke, nem kell izgulni a tanórák miatt, készülhetek a karácsonyra - örvendezett Jutka.
Persze, ez alatt nem csak az ajándékvárást értette, na meg a fa feldíszítését. Az ünnepi előkészületek közé tartozott, hogy elkísérje apukát a piacra, kiválasszák a legszebb fenyőt, továbbá, hogy anyukával összedugják a fejüket a konyhában, és együtt próbálják „kisütni" nem csak az édes tésztákat, de a karácsonyesti vacsora menüjét is.

Karácsonyi levél

Kedvesem!

  Valószínű, hogy a korral jár, de nekem a Karácsony mivel az év vége felé van, kissé számadást is jelent. Öregesen ilyenkor elmélyül az ember élete sodrásában,és felidéz néhány kellemes epizódot a múltból, hisz gazdag a kelléktár ebben a korban. De nem szeretnélek untatni, többnyire a Karácsonyra szorítkozom. Mert tudod, velem egyívásúak gyakran hangoztatják, bezzeg nekünk volt gyermekkorunk, utalva a mai generációra,és sejtetve, hogy ezeknek nincs.

Karácsonyi történet

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy 10 éves kislány, aki két testvérével, apukájával és anyukájával élt együtt, egy nagyon boldog, nagy családban.

Egy szép, hóeséses téli estén együtt ülték körül a nagy ebédlőasztalt, hogy közös erővel levelet írjanak a közelgő Jézuskának.

A kislány szomorúan ült a papír felett, miközben testvére játékok nevének százait vetette a fehér lapra.

A kislány szomorkás arcára édesanyja is felfigyelt, aki megkérdezte a csöppséget, miért nem írt még egyetlen sort sem.

Egyszer talán én is Angyal lehetek,

Az égben élek majd, csillagokkal játszok,

S amikor a karácsony közeleg,

Elmegyek mindenkihez, elmegyek hozzátok.

Széthintem mindenfelé imára hívó igém,

Ünnepelem veletek Jézus születését,

Magammal viszem serlegem,

Melyből csordul majd a szeretet.

Betegeknek gyógyulást adok,

Szegényeknek ételt, takarót,

Gyermekeknek varázslatot,

Szomorúknak megváltó holnapot.

Házaitokba viszem a meleget,

Lelketeknek adom a fényt,

S hol áldott szájakon fohász sorakozik,

Ott hagyom kicsit önmagam is.

Adventi készülődés

Csak futunk, csak sietünk,

ajándékkal teli kezünk,

de ki tudja, mi van belül ?

Van-e ott csend, van-e ott béke

- amiből a legtöbb kéne ahhoz,

hogy szent legyen a karácsonyunk.

Sütünk, főzünk, hullafáradásig,

de nem vesszük észre, hogy a másik

csak arra vágyik,

ülj mellé, hallgasd nyílt szívvel,

és csendesen simogasd.

Állj meg hát végre és vedd észre,

amit semminek érzel, több talán,

mint a legszebb ajándék,

vagy csillogó dísz a fán.

Csorba Győző:

HÓ-HÍVOGATÓ

ha hó hullna halomba

ha már fű sincs levél se

betakarna a tél mindent fehérbe

Kétkarácsony utolján

ünnepnapok kihunytán

fakó végén az évnek

de jólesne kevés derű a szívnek

Hét álló nap havazna?

Ha tenné is mi haszna?

A hó alól csak-újra

az a csúf sár a hó alól kibújna

Kevés derű mi lenne?

Szépségtapasz a sebre

Alatta mint előtte

ami sajgott úgysem engesztelődne

Azért mégis ha így is

ha ez csöppet segít is

de jó volna ha volna

ha a friss hó falut-várost bevonna