Aranyosi Ervin: Szeretetcsomag

Karácsonyra kis csomagot
készítettem teneked.
Ha kibontod, rád ömlik majd
szívemből a szeretet.
Szeretetem mindig árad,
egész évben megkapod,
csak szíveden nyisd ki
azt a befogadó ablakot.
Hagyd nyitva az ablakocskát,
soha többé be se zárd,
hadd kapja meg szereteted,
a jóra éhező világ.
Kitárt szívvel búslakodni,
egyszerűen nem lehet.
Mosolyogj hát, s megváltoznak
körötted az emberek…

Aranyosi Ervin © 2013-12-18.

PAPPY  ÉS A CSENGETTYŰ

 

 

Pappy kedves öregember volt, akire nagyon jó volt ránézni. Mindig gondosan megfésült haja nem is lehetett volna fehérebb. Szépen tudott fütyülni, s minden nap boldogan fütyörészve tisztogatta, törölgette a zálogboltját.

Az ügyfelei többnyire visszajöttek zálogba adott holmijukért, és Pappy alig keresett az üzleten. Nem bánta, számára a bolt inkább kellemes időtöltés volt, mint megélhetési forrás.

Egyik nap, miközben újonnan összerakott lámpását fényesítgette, megszólalt a bejárat fölötti csengettyű.

Aranyosi Ervin: Öreg karácsonyMikor megöregszel, szűkül kívánságod,
a karácsonyt nem az ajándékért várod.
Sőt inkább szívedből te szeretnél adni,
az ünnep varázsát vágyod megragadni.
De mi a te vágyad, amit szíved képzel?
Az öröm szívedben, amit akkor érzel,
mikor szeretteid reád mosolyognak,
mikor veled vannak, körötted forognak.
Életet lehelnek megfáradt szívedbe,
melegséget hoznak a téli hidegbe.Mikor megöregszel, teszed csak a dolgod,
ha mások örülnek, attól leszel boldog.

 

HOLDFÉNYBEN

Fejér Gizella

 

Nézd hogyan mosolyog a hold az éj kékje alatt,

Nézd ahogyan ragyognak a csillagok a hold fénye alatt ,

Nézd hogyan csillog a hold a víztükör fölött

Nézd lehoztam a holdat néked a sötét éjszakában

Nézd ahogyan rád kacsint a szeme sarkából ,

Előveszi lámpását ,felkínálja

Hogy meg láthassam gyönyörű két szép szemed ,

Mint szent János bogarak szórják fényüket ,

Világítanak ,halk léptükkel felém tartanak ,

Fölröppenő madarak zavarják meg a csendet,

Zizegnek a falevelek a hold fénye alatt ,

A farkasok üvöltő vízhangja tölti be a teret ,

Nézd ahogyan a faárnyékában a lidércek alszanak ,

Várják a pillanatot hogy téged elkapjanak ,

Az éjjeli élet nem az én világom ,

Szép csendben le fekszem ,

Álmodok egy más világot .

Mennyből az angyal

Forrás: SZVU (25)

 

 

ÉJSZAKAI TÖPRENGÉSEK

 

Időnek kellett eltelni, Kincsem, amíg hozzászoktam a körülményekhez. Először nagyon zavart az állandó formalinos fertőtlenítő szag, de nagyon tetszett a pompás tisztaság, az állandó szellőztetés. Csak a fájdalmak hagytak volna alább. De dolgozott az agy. Igyekezett elterelni az emlékezetet, hátha az által a fájdalom is csökkenne. És a csend volt a nyugtató állapot. Az est szelén suhant be simán, nesztelen és röppenő kalandozó gondolataimban egyből visszhangzott „tűzoltó leszel, katona, vadakat terelő juhász”.

Szuhanics Albert: Karácsony ünnepén

 

 

Karácsony ünnepén felszárnyal a lélek,

mennyei szférákba, hol angyalok élnek,

és a szívünk mélyén a szeretet fénye,

ezer csillagképet küld a sötét éjbe.

 

Hiszen e világon világosság éltet,

szeretet, megértés tesz boldoggá téged,

melegségre vágyunk, enyhet adó napra,

szűnjék hosszú éjek sötét kárhozatja!

 

Ahogyan egy kisded megszületik szenten,

úgy kell hogy az Isten világot teremtsen,

világot teremtsen fenn a fényes mennyben,

szeretet, s értelem gyúljék a szívekben!

Ima a csodáért

 

 

Karácsony közeleg, csodát kéne tenni,

S kik úgy hiányoznak, őket megkeresni.

Elmondani, mit jelentenek, hogy fontosak,

Csak kapjon most erőt Istenem, a gondolat!

 

Talán nem is a szavak lényegesek, amit mondok,

Hanem az az érzés, mit a szívekben hagyok.

Talán nincs is helye mondatoknak e szent ünnepen,

Csak a szeretet lángja lobogjon minden tenyeren!

 

Hevítsen bennünket ez a belső kicsi láng,

Hogy merjen elindulni az esetlen, gyáva láb!

Kun Magdolna: Hiányzik valaki

  

Lassan itt a Karácsony,

gyertyát gyújtunk szépen,

s vacsorához ülünk

meghitt békességben.

Arcunkról majd eltűnnek

a könnyek nyomai,

bárhogy fájja szívünket,

hogy hiányzik valaki.

Valaki, aki nem ül többé közénk,

nem mosolyog ránk,

s ki nem tölti be melegséggel

a meghitt kis szobát.

 

Lassan itt lesznek az ünnepek,

s mi arra gondolunk,

addig a jó, amíg egymásé vagyunk,

s addig a jó, míg átölelnek,

mikor marcangolva fáj

a keserű hiány,

és az a tudat, hogy vannak,

akik már csak fentről nézhetik,

mint ég csonkjaira

pár emlékező lángú

 

viaszgyertyaszál.

Németi Csaba

Advent negyedik vasárnapján

 

 

Karácsonyt várok!

Karácsonyt látok.

Mihaszna elmém álmát,

csilingelő ünnepet.

Énekelnek piros ajkú kislányok s legények,

gondtalan várták a született

életet.

Várom a karácsonyt!

S látom a karácsonyt.

A vérző jelent, a gyámoltalan reményt,

ösztön és ész bilincsét.

A tébolyult világ árnyékába.

Kékült fájdalmak őgyelgését,

a sárga arcú magány helótáit.

S feszült izmú tekinteteket,

létből száműzött életeket.