MÓRICZ ZSIGMOND 

 135 éve született...

(Tiszacsécse,1879.június 29.- Budapest, Józsefváros, 1942. szeptember 5.)

Magyar író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalom legismertebb alakja.

Anyai ágon egy ősi, de elszegényedett nemesi család, apai ágon pedig jobbágyok leszármazottjának sarja volt. 1891-1893 között a Debreceni Református Kollégiumban, 1894-1896 között a Sárospataki Kollégiumban, majd 1896-1898-ig Kisújszálláson tanult.

“Csak mentem Erzsike mellett, és nézegettem az alacsony házakat az utca két oldalán, és arra gondoltam: nálunk nagyobb házakban laknak az emberek. Meg is mondtam ezt Erzsikének, mire nagyapa hátrafordult, rám nézett, s még ma is hallom a hangját, ahogy mondta: “a szeretet és a békesség, fiam, a legkisebb kunyhóban is elfér. Nem mindég a nagy házakban élnek boldog emberek.”
(Wass Albert: Magukrahagyatottak)

Arany János : A  fülemile

Hajdanában, amikor még

Így beszélt a magyar ember:

Ha per, úgymond, hadd legyen per!

(Ami nem volt épen oly rég) -

Valahol a Tiszaháton

Élt egy gazda: Pál barátom,

S Péter, annak tőszomszédja;

Rólok szól e rövid példa.

Zalipie, a bájos és csendes falu  Délkelet- Lengyelországban található, és gyönyörű, festett házairól híres.   Több mint egy évszázaddal ezelőtt a lányok, asszonyok virágokat kezdtek festeni a házak falára kívül és belül, annak ellenére, hogy a hagyományos és konzervatív társadalmi szokások az egységes és egyszínű festési módot várták el. A dolog éppen ellenkezőleg történt: az aszzonynép bonyolult mintákat és élénk színeket választott, a falu pedig virágba borult.

Szép tavaszi nap volt. A fiatalasszonyt békesség töltötte el, miközben Jézus haláláról és feltámadásáról elmélkedett.

Megállt egy pillanatra a lépcsőknél, amelyek a főutcára vezettek, és amely már tele volt munkába siető emberekkel.

A régi helyén, az átjáró kezdetén ült az idős virágárus néni. A lába elé, egy újságpapírra sorakoztatta ki a friss virágokból készített csokrait.

A néni mosolygott; idős, ráncos arca valamilyen benső örömtől sugárzott.

A felelőség áthárítása

Volt valaha négy ember. Úgy hívták őket, hogy MINDENKI, VALAKI, BÁRKI, és SENKI. Akadt egyszer egy fontos elintézni való! MINDENKI biztos volt abban, hogy azt VALAKI elintézi. Egyébként BÁRKI elvégezhette volna, de SENKI nem tette meg. VALAKI ezért méregbe gurult, hiszen ez MINDENKI kötelessége lett volna. MINDENKI viszont azt hitte, hogy ezt BÁRKI elvégezte és közben SENKI sem vette tudomásul, hogy azt MINDENKI elvégezhette volna. A mese úgy végződött, hogy MINDENKI hibáztatott VALAKIT, azért, amit BÁRKI megtehetett volna, de SENKI nem tette meg!!!!

CAPRI SZIGETE

Capri a Tirrén-tenger Nápolyi-öblében fekszik, 10,4 km2 területű sziget, mely meredeken emelkedik ki a vízből gazdag, buja növényvilágával, gyönyörű kis pasztellszínű házaival, kacskaringós, szűk kis utcácskáival, tereivel várja a romantika kedvelőit.

A sziget első lakosai görög telepesek voltak, akik Kr. e. 8. században költöztek ide. A Római Birodalom idején lett kedvelt üdülőhely. A Kr. e. 29-ben ide látogató Augustus császárt annyira megragadta a sziget szépsége, hogy a szintén gyönyörű Ischia szigetét elcserélte a jóval kisebb Caprira.